Olvasóink értékelése: 0 / 5

Star InactiveStar InactiveStar InactiveStar InactiveStar Inactive
 

Hatalmas üvöltéssel konstatálta Széll Tamás, hogy sikerült befejezni időre a tálalást a Bocuse d'Or döntőjén, Lyonban. Sőt, ha jól láttam a kijelzőt, még egy perccel hamarabb is végzett a magyar csapat. És üvöltött a közönség is: több, mint 300 magyar szurkoló volt a lelátókon kedd délután, zászlókkal meg trombitákkal.

A magyar séf egy rövid sajtótájékoztatót is tartott a verseny után, és egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki éppen hat órát állt a konyhában. Csak segítője, Szabó Kevin panaszkodott, hogy már nagyon kellett pisilnie. Pedig végig pörögtek, és ha érdekelnek bárkit a kulisszatitkok, láttam, hogy Széll Tamás főzés közben csak macskanyelvet evett.

„Mindent úgy sikerült megcsinálni, ahogy akartuk és begyakoroltuk” - értékelt a magyar csapat verseny után és hangsúlyozták, hogy az ételek hőmérséklete is rendben volt.

 

Ez, gondolom, azért volt különösen fontos, mert négy éve, amikor Széll tizedik lett, azért szúrta el a köretet, mert nem állította be megfelelő hőfokra a sütőt. Széll szerint az ízek is rendben voltak, és nem csak szerintük sikerült jól a magyar tényér, ezt bizonyította az is, hogy a zsűri elkapkodta még a maradékát is.

Pedig utolsónak főzött a keddi döntőben a magyar versenyző, és bennem felmerült, hogy 24 tányér és ennyi íz után vajon mennyire marad lelkes a zsűri a nap végére. A menetrend szerint először a zöldségtányérokat kezdték bemutatni, majd egyszer csak elkezdtek készülni a hústálak is, így nagyjából tíz percenként érkezett valami étel a zsűri elé, órákon keresztül.

Mivel Széll Tamás utolsóként tálalt, nekünk is végig kellett nézni az összes mai versenyzőt, ami mondjuk olyan szempontból jó volt, hogy legalább van összehasonlítási alapunk. Így nyugodtan tehetünk olyan kijelentéseket, hogy a zöldségtányérja kiemelkedően sikerült, és nagyon látványos volt a csirketál is. A látvány persze nyilván csak egy dolog, az íz fontosabb, erről azonban csak a zsűri tud nyilatkozni, még a versenyzők sem tudják megkóstolni a saját főztjüket.

Az idei év újítása, hogy vegán főételt kell készíteni a hal helyett; ezt egyébként a helyszínen abszolút megértettem, nagyon szép és látványos tányérokat lehet ugyanis összerakni a színes zöldségekből. A tálak felvonulása egy idő után még a helyszínen is csak visszafogottan érdekes, így nem is untatnék ezzel senkit.

Mindenki próbál valamit újítani, voltak furcsa megoldások, a svédek például egy hatalmas világító golyót tettek a táljuk közepére, úgy nézett ki mint valami jósgömb, amiben a 30-as szám villogott – az idei ugyanis a harmincadik, jubileumi Bocuse d'Or. Nem volt sem szép, sem ízléses, de még mindig jobb volt, mint a dánoké, akik valami rejtélyes oknál fogva ráapplikáltak a tálra egy kocsonya módjára remegő sütőzacskót, amiből a helyszínen kibontva estek ki a kis kolbászkák.

A franciák táljától azonban megőrült a helyi közönség: ők ugyanis felrobbantották a cukiságbombát, és a Kis Herceg bolygóját tálalták fel, kráterekkel együtt, csak éppen csirkéből, közepén egy nagy piros rózsával. Engem meg lehet venni ilyenekkel, de sokan húzták a szájukat. Szintén emlékezetesre sikerült a japánok tálja, már csak azért is, mert ez volt az egyetlen, amit nem hatalmas tükrös fémtálra helyeztek, hanem egy négyszögletes fehér tálra, és közepén a húst egy szamurájkard szelte ketté. Megvolt tehát a nemzeti jelleg erősen.

Egy idő után aztán jobbról-balról is jöttek már a kaják, és teljesen elvesztettem a fonalat. Akkor kezdett megint kicsit izgalmasabb lenni a délután, amikor Széll órája látványosan kezdett visszafelé ketyegni, és amikor tálalás előtt tíz perccel még semmi nem volt a tányéron. Kissé megijedtem, de többen megnyugtattak hogy csak nem akarja, hogy elhűljön az étel. Folyamatosan bámultam egyébként a magyar séfet, hogy mit szól a többi versenyzőhöz, de egyszer sem nézett fel a konyhapultból, soha nem pillantott ki, egyszer sem nézett rá más tányérjára.

Végül teljesen időre tálalt mindent a magyar csapat, a zöldség tányér érkezett először, ami kiemelkedően szép volt, a harsány színeivel, virágokkal, díszítéssel. Rá 35 percere kellett a húst tálalni, ami egy ezüstözött csirkelábbal a közepén érkezett. Ez is nagyon szép volt, bár mivel Széll Tamás rajong a dán gasztronómiáért, és felkészítője is egy dán séf volt, én még sokkal minimalistább tálat vártam, de ami érkezett, az is nagyon meggyőző volt.

A hatalmas tálon érkező ételt bemutatás után 12 tányérra tálalják, és ezután még szebben nézett ki. Mindkét ételnek volt egyébként neve, és erősen igyekeztek belevinni nemzeti konyha jegyeit is: a „Gyökerek és levelek alatt” elnevezésű vegán tálba többek között tokaji bor, tokaji ecet, tökmag, savanyított erdei medvehagyma, zeller, magyar szarvasgomba és paprika, míg a„Magyar téli erdő” fantázianevű húskompozícióba a tokaji furmint és aszú, mangalica sonka és szalonna, kacsamáj és savanyított gyökérzöldségek kerültek.

Ha a zsűri buzgó bólogatását vesszük alapul, Széll Tamás a szerda esti eredményhirdetésen még akár dobogóra is kerülhet.

A verseny után a magyar csapat elégedett volt, este pedig saját bevallásuk szerint gin-tonicozni fognak.

 

A kétévente megrendezésre kerülő világverseny szabályai szerint 5 óra 35 perc állt rendelkezésükre, hogy elkészítsék a két fogást, a bresse-i csirkéből készült húsételt és a vegán tányértémát, amelyhez több mint 140 növényi összetevőből válogathattak a felkészülés során. A versenynap erősségét mutatja, hogy a 24 döntős csapatból a kedden porondra lépő 12 között kaptak helyet a hét alkalommal győztes franciák, az ötszörös győztes norvégok, illetve a számtalan alkalommal a dobogón végző svéd és dán csapatok, vagy épp az utóbbi években a gasztronómiai érdeklődés középpontjába került Japán is.

Forrás: Kalas Györgyi /index
Fotó: Bődey János /index