Olvasóink értékelése: 5 / 5

Star ActiveStar ActiveStar ActiveStar ActiveStar Active
 

Kaptunk otthonról kelbimbót egy kis kosárkával. Bevallom őszintén, nem szeretem. Amit viszont szeretek, az egyszerűen elkészíthető finom kajákat. És ez szerencsére mindkét kategóriába belefér.

Nyár elején már kísérleteztem a baconbe csavart spárgával, így eléggé adta magát a dolog.

Gyors kaja, abban az értelemben, hogy nem kell vele sokat pepecselni, de arra azért várni kell, hogy rendesen megsüljön.

 

Hozzávalók 2 személyre:

  • 12 db Kelbimbó
  • 6 csík bacon-szalonna (kolozsvári vagy császárszalonna, bőr nélkül), ezeket elfelezzük, így lesz 12
  • fogpiszkálók

Mint már említettem, az elkészítése egyszerű. Amíg előmelegítjük a sütőt, addig körbetekerjük a szalonnával a kelbimbókat és fogpiszkálóval rögzítjük. Alufóliával kibélelünk egy tepsit és arra felsorakoztatjuk a kis golyókat. (az első próbálkozás akkora sikert aratott, hogy a maradék is terítékre került, ennél a nagyobb adagnál már jénai jellegű tálat használtam alufólia nélkül)

Kb 30 percig, vagy ameddig a szalonna el nem éri a kívánt ropogós állagot/színt/illatot, sütjük. Közben nekiállhatunk a mártogatósnak (szintén 2 főre):

a., azoknak akik esznek/ehetnek tejfölt

  • 1dl tejföl
  • 2-4 gerezd fokhagyma (összetörve, vagy reszelve), ha valaki erősebbben szereti, lehet többet is.
  • 1-2 ek majonéz
  • só-bors, ízlés szerint (megbolondítható egy kis petrezselyemmel, póréhagymával, vagy kaporral)

 Lereszeljük, vagy összetörjük a fokhagymát, gondosan ügyelve rá, hogy ne pazaroljuk el a levét. (fokhagymagranulátum is megteszi, ha nincs más). Összekeverjük a tejföllel és a majonézzel, majd ízlés szerint fűszerezzük.

b., azoknak akinek távol kell tartaniuk magukat a tejtermékektől:

  • 2-4 gerezd fokhagyma finomra reszelve, vagy purésítve
  • 2 dl olaj (pl. kókusz olaj)
  • 1 db tojásfehérje
  • 1 citrom leve
  • 2 ek jeges víz
  • só (, bors)
  1. A fokhagymát összekeverjük habverővel a tojásfehérjével,
  2. lassan adagolva az olaj felét is hozzáadjuk,
  3. most a citromlevet keverjük hozzá
  4. jöhet a maradék olaj
  5. végül a 2 kanál jeges víz
  6. igyekezzünk nem túlverni/szétverni a habot.